VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


FARKAS György
( Mogyoród, 1908. április 23. - Gödöllő, 1991. május 21. )

jogász, politikus, helytörténész

Középparaszti családból származott, de szülei a 20-as évek végére tönkrementek. A budapesti tudományegyetemen szerzett jogi doktori oklevelet. Részt vett a KALOT megalapításában, amelynek az 1935–1939-es években vezető titkára. 1943–1945 között a KALOT első népfőiskolájának igazgatója. 1945 tavaszán, a KALOT feloszlatása után belépett a FKgP-be, 1945 és 1947 között Veszprém megye országgyűlési képviselője. 1946-tól a Magyar Parasztszövetség szervezési osztályának vezetője. 1947 nyarán átlépett a DNP-be, amelynek programjával ismét országgyűlési képviselőnek választották, 1949-ben csatlakozott Balogh páter pártjához, de a választásokon már nem indult, visszavonult a politikától. 1947-ben az Országos Szabadművelődési Tanács tagja volt. Harcolt a nagybirtokrendszer felszámolásáért. 1949-ben Mogyoródra vonult vissza. Először mezőgazdasági munkával próbálkozott, majd az Ikarus Gyárban, később az Elektromos Mérőműszerek Gyárában dolgozott. 1979-től a Gödöllői Városi Helytörténeti Gyűjtemény nyugdíjas alkalmazottjaként tudományos kutatómunkát végzett. Megírta szülőfaluja, Mogyoród történetét.
  M.: Vezérkönyv agrárifjúsági vezetők számára. Bp.,–Szeged, 1937. – Hol a parasztság helye? Bp., 1940. –A hivatásszervezet megalakítása és vezetése. Bp., 1942. – Mogyoródi évszázadok. Aszód, 1979. – Gidres-gödrös Mogyoród. Mogyoród, 1988. – A KALOT-mozgalom és népfőiskolái. Érd, 1992.
  I.: HORVÁTH Lajos: Dr. ~ről. = A KALOT-mozgalom és népfőiskolái. Érd, 1992. – FKgPKv. – RÚL VI. köt.